Már Habonyé és Garancsié a debreceni és a nyíregyházi kaszinó is
Az ország 11 kaszinója közül így már 7 van Habony Árpád és Garancsi István kezében.
Az ország 11 kaszinója közül így már 7 van Habony Árpád és Garancsi István kezében.
A politikai tanácsadó Trump kampánycsapatával is kapcsolatban van, de Argentínában is próbálta eladni a Fidesz sikerreceptjét.
Bejegyeztek egy alapkezelő céget, a vezető pozíciókban ismerős nevek bukkantak fel.
A két magyar Habony-cégben közös, hogy egyik sem végzett érdemi tevékenységet tavaly, saját bevételük sem volt. Különbség viszont, hogy az egyik veszteséges lett, míg a másik milliárdos profitot hozott. Habony brit cége még nem adott le friss mérleget.
A Ganz-MaVag Europe jól be van kötve a kormányhoz és a NER ismert figuráihoz.
A befektetők már régen kiszemelték maguknak a budapesti Puskás Ferenc Stadion metrómegállót.
A Post For Rent nevű cég az influenszermarketing bevételeinek akár a felét is magáénak tudhatja az elmúlt években. Az alapítók NER-közeli vállalkozók.
A Magyarországon bevált kampányfogások exportja külföldön nem mindenhol vezet sikerre.
Évente majdnem kétszer annyi diplomata-útlevelet adott ki a külügy az utóbbi négy évben, mint 2010 és 2019 között.
Az amerikaiak által feltartóztatott Szöllősi György fiaskója a példa arra, hogy a diplomata útlevél sem mindenható, mégis ezrével osztogatják. A diplomatákon, állami hivatalnokokon és parlamenti képviselőkön kívül, akiknek valóban szükségük van rá, tömegével kapnak ilyet az aktuális hatalom olyan különféle rendű-rangú kegyeltjei is, akik csak az okmány presztízse miatt villognak vele szívesen. Ők több ezren lehetnek, és általában egy botrány kell, hogy kiderüljön, valakinek adtak.
Nem is bilincselték meg, és a rendőrségi iratokban nincs szó arról, hogy rokoni kapcsolataival fenyegetőzött volna – állítja ügyvédje útján Habony Árpád rokona, akit ittassága miatt penderítettek ki a Sziget Fesztiválról, majd rendőrök intézkedtek vele szemben. Az intézkedés jogszerűségét vitatja, jogi lépéseket tett.
Szetlik Gergő neve nem forog annyira közszájon, mint más vagyonos NER-vállalkozóké, ám semmiképpen sem ismeretlen, még akkor sem, ha sok olyan cég is van a nevén, amelyek évek óta egyetlen fillér árbevételt sem termeltek.
Egy hozzá közel álló forrásunk kérdésünkre azt mondta, „sem megerősíteni, sem cáfolni” nem tudja, hogy valóban a Club Tihany vezetőjéről van szó.
Újabb kapukat zárt be a külföldi szerencsejáték-szervező cégek előtt az állam, ám a szabályok egyelőre kicselezhetők. A Fidesz-kormány továbbra is inkább a profitszerzésre koncentrál a játékosok védelme helyett.
A Las Vegas Casino-csoport lett az első hivatalos riválisa az állami Szerencsejáték Zrt-nek az online sportfogadási piacon, Vegas Sports néven.
Mire beérett a kormány igyekezete, hogy a külföldi filmgyártók évente több százmilliárd forintot költsenek el Magyarországon, az iparág legfontosabb szereplői valahogy éppen a kormányhoz közel állók kezébe kerültek.
Egyre több Fidesz-közeli oligarcha tűnik fel a magyarországi filmstúdiók környékén, ahol több száz milliárdot költenek évente a külföldi megrendelők – írja az e heti HVG.
Több esetben is visszafogottak voltak a kormányhoz közel álló milliárdosok, és nem söpörték ki cégeik tavalyi profitját - ez derül ki azokból a beszámolókból, amelyeket a vállalatok 2022-ben elért eredményeikből nyújtottak be a május végi határidőig. A napokban felvett osztalékaik így is meghaladják az 50 milliárd forintot. HVG-ténytár.
A legjobbkor vette át a honvédelmi miniszternek a budapesti kaszinóbizniszt lefedő cégben lévő részesedését Habony Árpád friss vállalkozása tavaly év végén, így a 2022-es év után mintegy 5 milliárdos osztalékot tehet zsebre, míg a másik végső tulajdonos, Garancsi István ennek a dupláját.
Egy ügyvédi iroda társult be bizalmi vagyonkezelőként a Saul fia producerei mellé a mogyoródi Astra Filmland több tízmilliárdos fejlesztési projektjébe.